ENTZ FERENC, (Sümeg, 1805. dec. 6. – Promontor–Budafok, 1877. máj. 9.):
orvos, szőlész, kertész, az első önálló hazai kertészképző intézmény megalapítója.
"Az a nép, amely nagy mértékben tenyészti
a gyümölcsöt, egyszersmind vagyonos,
józan és erkölcsös."
1825-től Pesten folytatta orvosi tanulmányait, amelyet 1831-ben Bécsben fejezett be.
1848-ig uradalmi orvos, a szabadságharcban honvéd főorvos volt.
Orvosi
gyakorlata közben különös érdeklődéssel foglalkozott a kertészet és
szőlészet elméleti és gyakorlati kérdéseivel, itt szerzett
tapasztalatait szaklapokban és a 15 kötetből álló Kertészeti Füzetek-ben
közölte.
E munkája korának alapvető kertészeti és szőlészeti kézikönyvének
bizonyult, s méltó utódja 200 éves elődének, Lippai János Posoni
kert-jének. Nagy érdeme művének a hazai kertészeti műnyelv kialakítása,
erre épül a mai kertészeti szaknyelv is.
Előbb
Mezőkomáromban, majd 1850-ben orvosi gyakorlatát abbahagyva Pesten
létesített kertészetet és faiskolát, amelyet 1853-ban kertészképző
iskolával egészített ki.
Látva, hogy a magyarországi kertészeti problémák nagy része a
tudatlanságból ered, minden lehetséges eszközzel igyekszik ennek
felszámolásában részt venni a kertészet teljes területén. Így
részletesen foglalkozik a hazai szőlészet kérdéseivel: az oltás, a
telepítés, a tájadottságok szőlészeti jelentőségével, a művelésmódok és
metszésformák összehasonlításával, fellép a fajtakeveredés ellen stb.
A
borászat terén a minőségi bortermelés lehetőségeinek kutatását tűzte
feladatul. Kulcskérdésnek tekintette a borkezelés kérdéseit, a borászati
vegytant, ezért a borászati oktatás színvonalának emelésére
laboratóriumot hozott létre, amely az egész magyar borászat
rendelkezésére állt.
Sokat tett a gyümölcstermesztés
fellendítéséért is, amelyet abban az időben szintén a fajtakeveredés
jellemzett. "Kevés, de értékes fajtát ültetni" – volt a jelszava.
Részletesen foglalkozott a gyümölcsfák szaporításával, ültetési
technikáival, metszésével, és jelentősek fajtaleírásai is. Tizenkét
almafajtát írt le, a magyar fajták közül elsőként a Magyar rozmaringot,
Szercsikát, Sikulait, Téli piros pogácsát; körülbelül egy tucat körtét
ismertetett, többek között a Császár, a Kármán és a Vilmos körtét; öt
szilvafajtát javasolt termesztésre (pl. Besztercei vagy Zöld ringló);
továbbá fontosnak tartotta az őszi- és különösen a kajszibarack
termesztését.
A gyümölcstermesztés kapcsán írta:
"...vegyetek kertet! Dolgozzatok, ássatok, ültessetek üres óráitokban, s
ha majd egykoron a saját kezeitekkel ápolt lugas árnyában, virágzó
egészségben élvezitek a gyümölcsöt, megértitek a pomológia életrendi
fontosságát."
Működésében mindenkor a hazai
viszonyokhoz alkalmazkodott és ehhez szabta a nyugati államokban
szerzett tapasztalatait. Úti beszámolói nyomtatásban is megjelentek.
Számos lap munkatársa volt, megindította és 1870-től szerkesztette a
Borászati Füzetek című szakközlönyt, amelyet 1874-től állami
támogatással Borászati Lapok címmel adnak ki.
Oktató
munkáját az élettani ismeretek közlésére alapozta. A Kertészeti
Tanintézet, majd a Kertészeti és Szőlészeti Főiskola Emlékére 1963-ban a
Kertészeti és Szőlészeti Főiskola tanácsa évenként kiosztásra kerülő
Entz Ferenc-emlékérmet alapított a kiváló kertészeti szakemberek
jutalmazására.
