Entz Ferenc (1805 - 1877)

ENTZ FERENC, (Sümeg, 1805. dec. 6. – Promontor–Budafok, 1877. máj. 9.):

orvos, szőlész, kertész, az első önálló hazai kertészképző intézmény megalapítója.

"Az a nép, amely nagy mértékben tenyészti a gyümölcsöt, egyszersmind vagyonos, józan és erkölcsös." 1825-től Pesten folytatta orvosi tanulmányait, amelyet 1831-ben Bécsben fejezett be.

1848-ig uradalmi orvos, a szabadságharcban honvéd főorvos volt.

Orvosi gyakorlata közben különös érdeklődéssel foglalkozott a kertészet és szőlészet elméleti és gyakorlati kérdéseivel, itt szerzett tapasztalatait szaklapokban és a 15 kötetből álló Kertészeti Füzetek-ben közölte. E munkája korának alapvető kertészeti és szőlészeti kézikönyvének bizonyult, s méltó utódja 200 éves elődének, Lippai János Posoni kert-jének. Nagy érdeme művének a hazai kertészeti műnyelv kialakítása, erre épül a mai kertészeti szaknyelv is.

Előbb Mezőkomáromban, majd 1850-ben orvosi gyakorlatát abbahagyva Pesten létesített kertészetet és faiskolát, amelyet 1853-ban kertészképző iskolával egészített ki. Látva, hogy a magyarországi kertészeti problémák nagy része a tudatlanságból ered, minden lehetséges eszközzel igyekszik ennek felszámolásában részt venni a kertészet teljes területén. Így részletesen foglalkozik a hazai szőlészet kérdéseivel: az oltás, a telepítés, a tájadottságok szőlészeti jelentőségével, a művelésmódok és metszésformák összehasonlításával, fellép a fajtakeveredés ellen stb.

A borászat terén a minőségi bortermelés lehetőségeinek kutatását tűzte feladatul. Kulcskérdésnek tekintette a borkezelés kérdéseit, a borászati vegytant, ezért a borászati oktatás színvonalának emelésére laboratóriumot hozott létre, amely az egész magyar borászat rendelkezésére állt.

Sokat tett a gyümölcstermesztés fellendítéséért is, amelyet abban az időben szintén a fajtakeveredés jellemzett. "Kevés, de értékes fajtát ültetni" – volt a jelszava. Részletesen foglalkozott a gyümölcsfák szaporításával, ültetési technikáival, metszésével, és jelentősek fajtaleírásai is. Tizenkét almafajtát írt le, a magyar fajták közül elsőként a Magyar rozmaringot, Szercsikát, Sikulait, Téli piros pogácsát; körülbelül egy tucat körtét ismertetett, többek között a Császár, a Kármán és a Vilmos körtét; öt szilvafajtát javasolt termesztésre (pl. Besztercei vagy Zöld ringló); továbbá fontosnak tartotta az őszi- és különösen a kajszibarack termesztését.

A gyümölcstermesztés kapcsán írta: "...vegyetek kertet! Dolgozzatok, ássatok, ültessetek üres óráitokban, s ha majd egykoron a saját kezeitekkel ápolt lugas árnyában, virágzó egészségben élvezitek a gyümölcsöt, megértitek a pomológia életrendi fontosságát."

Működésében mindenkor a hazai viszonyokhoz alkalmazkodott és ehhez szabta a nyugati államokban szerzett tapasztalatait. Úti beszámolói nyomtatásban is megjelentek. Számos lap munkatársa volt, megindította és 1870-től szerkesztette a Borászati Füzetek című szakközlönyt, amelyet 1874-től állami támogatással Borászati Lapok címmel adnak ki.

Oktató munkáját az élettani ismeretek közlésére alapozta. A Kertészeti Tanintézet, majd a Kertészeti és Szőlészeti Főiskola Emlékére 1963-ban a Kertészeti és Szőlészeti Főiskola tanácsa évenként kiosztásra kerülő Entz Ferenc-emlékérmet alapított a kiváló kertészeti szakemberek jutalmazására.