2023. november 15., szerda

Hírbörze


Az előrejelzések szerint a század végén a világ három legnagyobb populációjú városa Afrikában lesz: Lagos (Nigéria), Kinshasa (Kongói Demokratikus Köztársaság) és Dar Es Salaam (Tanzánia). Idén január 1-jén Magyarország népessége 9,689 millió fő volt, 0,4 százalékkal, vagyis 41,8 ezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban.

A Global Footprint Network adatai szerint, ha mindenki úgy élne, mint az amerikaiak, akkor 4,9 Földre lenne szükségünk, de Dániával sem járnánk sokkal jobban, sőt egy német életmód is három bolygót égetne el, még többet, mint Kína.

A vetési naptárban minden olyan növény szerepel, amit az emberek kedvelnek. Tartalmaz hasznos gyógy-, fűszernövényt, valamint zöldségfélét egyaránt. https://www. agraroldal.hu/vetesi-naptar.html? fbclid=IwAR1QqX9ZNlnwt7kU4keo9JnUuA5NX4gaTg7Ogy4 WFkKpzqAmfWq46NgN_Bk

Augusztus 2-án volt a globális túlfogyasztás napja. 1970- ben pedig még december 23-án értük el a túlfogyasztás határát, vagyis akkor még jóval fenntarthatóbban élt az emberiség, mint most, alig több mint 50 évvel később. Hazai szinten még elkeserítőbbek az adatok, Magyarországon ugyanis olyan mértékű a fogyasztásunk, hogy ha mindenki úgy élne, mint mi, 5 hónap alatt éltük volna fel a Föld egész éves erőforrásait – május 30-án jött el a fordulópont, mióta magyar léptékkel már bolygónk tartalékkészletét éljük fel. Friss reprezentatív felmérésünkből kiderül, miként viszonyul...

A parajt természetesen mindenkinek ajánlják a táplálkozáskutatók, de a jelenlegi és a volt dohányosoknak különösen. Ugyanis karotinoid-tartalmánál fogva nagy valószínűséggel csökkenti a tüdőrák kialakulásának lehetőségét. Olasz kutatók összehasonlították a karfiol, a saláta, az eper, a sárgarépa és a spenót antimutagén hatását az egyik rákkeltő szerrel , a nitrozaminnal szemben, és a paraj bizonyult a leghatékonyabbnak. Magas a karotin-, a C- vitamin-, az E- vitamin-, valamint a kalcium- és a magnéziumtartalma.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése