Ujhelyi Imre (1866 - 1923)

Ujhelyi Imre (Dunapataj, 1866. január 12. – 1923. március 23.) gazdasági akadémiai tanár, igazgató.

1884-ben kezdte meg tanulmányait a Magyaróvári Gazdasági Akadémián, ahol 1886-ban végzett. 1889 októberében állami ösztöndíjasként került Magyaróvárra, s mint okleveles állatorvos az állategészségtan és állatkereskedés tárgyakat oktatta. 1903-ban a földművelésügyi miniszter által Magyaróvárott szervezett Tejkísérleti Állomás vezetőjévé nevezték ki.

1906-tól tanította az akadémián a tejgazdaság című tantárgyat is. Magyarországon elsőként ismerte föl az állati gümőkór kártételét, és eredményesen vette fel vele a küzdelmet, megszabadítva így a tejet a tüdővész terjesztésnek veszedelmétől. Nevéhez fűződik a Moson megyei tejszövetkezetek megalakítása és fellendítése. Nagy súlyt helyezett a szarvasmarha tejelőképességére, a tenyészkiválasztására és a törzskönyvezésére. E célt szolgálta az 1896-ban megalapított Magyaróvári Szarvasmarha-tenyésztő Egyesület.

Korának kimagasló agrártudósa és gyakorlati szervezője kiváló tanár is volt. Tíz éven át, 1909-1919 között igazgatóként állt az óvári akadémia élén. Tisztségét a nagy elődökhöz méltó módon töltötte be, s szolgálta az akadémia érdekeit.

A mezőgazdaság, az élelmiszeripar és az agrárszakoktatás területén dolgozók számára alapította 2003-ban a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter az Újhelyi Imre-díjat, amelyet minden évben március 15-én adnak át.

Horn Artúr (1911 - 2003)

Horn Artúr (1911. március 24. – 2003. november 24.) Állami Díjas magyar mezőgazdasági mérnök, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Nevéhez fűződik a populációgenetikai szemlélet bevezetése a magyar állattenyésztésbe és a specializált szarvasmarha-típusok kialakítása. Nemzetközi hírű tudós akadémikus volt.

1934-ben végzett a budapesti M.kir.József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Mezőgazdasági és Állatorvosi Karának Mezőgazdasági osztályán. Egy évre rá summa cum laude minősítéssel doktorált. Tanárai közül Konkoly Thege Sándor professzor volt nagy hatással szakmai fejlődésére.

Wellmann Oszkár mellett az Országos Törzskönyvezési bizottság titkára volt több éven át. 1942-ben jelent meg alapvető munkája, az Újabb irányzatok a szarvasmarhatenyésztésben című könyve. Itt fejtette ki az új populációgenetikai elvek alapján álló módszereket és szabályokat. 1946-1949-ig a Magyar Agrártudományi Egyetem keszthelyi osztályának tanszékvezető tanára volt, majd 1949-ben a Gödöllőre költöztetett Agrártudományi Egyetem Állattenyésztéstani tanszékének lett tanszékvezető professzora és dékánja. 1963-ban az Állatorvostudományi Egyetem tanszékvezető tanára lett nyugdíjba vonulásáig.

Kutatómunkáját részben a Márkus József professzor által 1949-ben megszervezett Állattenyésztési Kutatóintézetben mint alapító tag, osztály-, illetve csoportvezető és tudományos tanácsadó, részben pedig egyetemi tanárként végezte.

Korszerűsítette az állattenyésztés felsőfokú oktatását, bevezette a populáció- és kvantitatív genetikát, valamint a biometriát.Tudományos tevékenysége felölelte a baromfi-, a sertés- és a szarvasmarha-tenyésztés területét. . Publikált tanulmányainak és előadásainak száma jóval meghaladja a 200-at. Írt 12 könyvet, illetve könyvrészletet és nagyszámú szakcikket. 

Horn Artúr-díj őrzi emlékét, melyet a Magyar Állattenyésztők Szövetsége (MÁSZ) 2000-ben alapított az állattenyésztési genetikában kiváló eredményeket elért személyek jutalmazására.

Csukás Zoltán (1900 - 1957)

Csukás Zoltán (1900.09.20. – 1957.09.16.) Kossuth-díjas mezőgazdász, állatorvos, közgazdász, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. A 20. századi magyar állattenyésztés egyik legkiemelkedőbb egyénisége. A tudományosan megalapozott baromfitenyésztés, takarmányozástan, szarvasmarha-bírálat és -családtenyésztés területén végzett munkássága révén bel- és külföldön is elismert tudós volt.

Felsőfokú tanulmányait 1919-ben kezdte meg Magyaróvárott, a Magyar Királyi Gazdasági Akadémián.

Csukás Zoltán az állattenyésztéstan nagyon sok területén folytatott maradandó értékű és a gyakorlat számára fontos munkásságot. A baromfitenyésztéssel, az állattenyésztésnek addig meglehetősen elhanyagolt ágával ő foglalkozott először nagy tudományos felkészültséggel.

Első könyve A gazdasági baromfiak tenyésztése címen 1935-ben jelent meg. 1936-ban írta meg A tehén takarmányozása címkönyvét. Ez utóbbi angol nyelvű kiadására ajánlatot kapott a Bailliére és Tyndall cégtől. Társszerkesztője volt a Mezőgazdasági Kutatások című folyóiratnak, és szerkesztőbizottsági tagjaként dolgozott a Magyar Álltenyésztésnek is. Baromtenyésztés című könyvét 1955-ben adták ki. Takarmányozástan című tankönyve két kiadást ért meg; második kiadása 1956-ban jelent meg. Eredeti tudományos dolgozatai, melyek a bel- és külföldi szaklapokban jelentek meg, az állattenyésztés majdnem minden ágát felölelik.

Főként a hosszú élettartamú, tartósan termelékeny, egyenletesen termelő és zsíros tejű tehéncsaládok kitenyésztésének és az utódellenőrzés módszerei tökéletesítésének kérdéseivel, valamint a takarmányozás élettani vonatkozásaival foglalkozott. Kezdeményezésére alakították ki Herceghalomban az első magyarországi szarvasmarha-törzstenyészetet, illetve a mesterséges termékenyítés hazai bevezetésének és a szarvasmarha-törzskönyvezés korszerűsítésének egyik első megindítóját is személyében tisztelhetjük.

Hazánk több magas kitüntetéssel, így a Kossuth-díjjal (1954) is elismerte korszakalkotó tudományos, oktatói és szakmai tevékenységét. 1952-ben a mezőgazdasági tudományok doktora, 1954-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja lett.

Wittmann Antal (1770 - 1842)

Wittmann Antal (1770. október 26. – 1842. augusztus 31.) jószágigazgató, a magyaróvári gazdasági tanintézet megszervezője.

Ügyvédként dolgozott, gazdálkodott, később uradalmi jószágigazgató lett. 1811-ben szegődött Albert Kázmér herceg szolgálatába. 1813-ban már az összes hercegi birtokot irányította. Ekkor költözött Magyaróvárra.

A folyószabályozási és lecsapolási munkák irányítása mellett az uradalom gazdálkodásának korszerűsítését is feladatul kapta.

Azért, hogy e munkákhoz szakemberekre tegyen szert, egy gazdasági tanintézet felállítását javasolta a hercegnek, aki az ötlet kivitelezésével Wittmannt bízta meg. Az önálló „elméleti és gyakorlati mezőgazdasági intézet” alapítólevelét 1818. október 25-én írta alá Albert Kázmér.

A létrehozott Magyaróvári Gazdasági Felsőbb Magántanintézet Európa első kisebb megszakításokkal folyamatosan működő agrár-felsőoktatási tanintézete, jogutódja a Nyugat-magyarországi Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Kara.

A 4 féléves oktatás latin nyelven kezdődött meg a magyaróvári várban. Az intézeti oktatás nagy része Wittmann vállára nehezedett, akinek az uradalom irányítása mellett arra is jutott ideje, hogy kézikönyveket írjon a hallgatók számára.

Írásait teljes mértékben a saját gyakorlati munkájára alapozta. Korszerű elveinek eredményeként a magyaróvári uradalom termésátlagai jóval meghaladták az országos átlagot.

Legszívesebben az állattenyésztéssel foglalkozott, külön tehenészetet hozott létre, és a juhoknál külön törzsállományt alakított ki. 1824-ben magyar nemességet kapott, majd hamarosan Moson megye táblabírájává választották.

Kívánságára Magyaróváron temették el, szép síremléke az óvári temetőben ma is látható. Az egykori főhercegi park az ő nevét viseli.